udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Fowles, John

2008. február 23.

Vas-Zoltán Iván rendező, színész és dramaturg Toronto és Temesvár földrajzi koordinátái között rendezett már New Yorkban, Budapesten, Zalaegerszegen, Pécsett, Nyíregyházán, Debrecenben, Szegeden, Békéscsabán és más helyeken is, de temesváriak, s a Csiky Gergely Színház művészei azt hiszik, hogy Bega-parti városban érzi igazán otthon magát. Az 1990-es évek közepén, amikor lehetőség nyílt a diktatúra alatt számban és művészi erőben megfogyatkozott együttes újjászervezésére, Vas-Zoltán Iván jelentős szerepet vállalt a társulatépítő munkában, évente két rendezéssel segítve a krónikus rendezőhiánnyal küszködő intézményt. 1995 szeptemberében egy zenés mesekomédiát, a Szélkötő Kalamónát és Wassermann-Leigh-Darion népszerű musical-jét, La Mancha lovagját állította színpadra. A következő évben ismét két premierrel ajándékozta meg a temesváriakat: a Szépség és szörnyeteg (szerzők: Marton Gábor és Vas-Zoltán Iván) mesejátékkal valamint a Vértestvérek (Willy Russell) musical előadásával. 1997-ben előbb John Fowles regényének, A lepkegyűjtőnek maga készítette adaptációját rendezte a Csiky Gergely Színházban, majd Dés-Geszti-Békés musical-je, A dzsungel könyvének színpadi változata következett. Néhány év szünet után, 2001-ben jött el újra Temesvárra. A következő években a magyar rockopera, István, a király hozott sikert. Jelenleg Vas-Zoltán Iván sorrendben immár tizedik temesvári rendezése a Rémségek kicsiny boltja című vígjáték. /Szekerenyés Irén: Vas-Zoltán Iván temesvári jubileuma. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 23./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék